Mint egy forrás a hegyekben, amely kitör a föld felszínén és végeláthatatlan útjára indul. Eleinte kis patak, aztán egyre több vizet gyűjt össze, kanyarog, hol szélesedik és lassabban, hol összeszűkül és gyors zubogásban halad tovább. Itt-ott tesz egy kitérőt, mert egy nagyobb hegy útját állja vagy különválik, ahogyan közrefog egy szárazföld darabot és szigetet formálnak együtt. Majd újra egy mederbe kerül, miközben hordalékokat vesz fel és tesz le a meder szélén – folyamatosan változik miközben kitartóan halad tovább célja felé.

Valami ilyesmi az én életutam is. A célom maradt ugyanaz a kezdetektől fogva. A megközelítések olykor különbözőek voltak ugyan, összességében mégis egy az irány egy.
Most áttörnek az akadályokon a kisebb nagyobb patakok, hogy egyesítve erejüket és vízhozamukat, egy mederben, irányba állva teljesítse küldetését.
Mindaz, amit tanultam tapasztaltam összegyűjtöttem az elmúlt évek során, összeszedve és fókuszáltan egy irányba fordítom, és belefoglalva a coaching intervenciók és eszközök közé hasznosítom viszem tovább.

Összeraktam, megérkeztem. Fizikai – lelki – szakrális aspektusból, holisztikus szemlélettel tekintve élethelyzetedre, elakadásodra vagy célodra tudlak hozzásegíteni a megoldáshoz, a te saját megoldásodhoz.