Mai nappal (2018.07.26.) beléptünk a Merkúr retrográd időszakába (idén már másodszor).
Én magam ezeket az időszakokat nehezen szoktam megélni, mert ilyenkor sok a félreértés, félrement emailek, félrekapcsolt hívások, elromlanak műszaki eszközök, gyakran tapasztalhatjuk, hogy nem akarnak haladni a dolgaink és egyéb bosszantó dolgok is előfordulhatnak és általában minden nehézkesebb, lassúbb, mint máskor. A közlekedésben is ilyenkor több az akadályoztatás, több a dugó, minden lassúbb
A retrográd szakasz zavarhatja tisztánlátásunkat döntési ügyekben. Nem tanácsos ilyenkor hosszú távú dolgokba belekezdeni, szerződéseket aláírni. Ilyenkor nem nagyon indulnak be az új dolgok, ha mégis erőltetjük, akkor sokszor nincs benne köszönet és kapkodás, illetve kisebb vagy nagyobb bosszantó dolgok lehetnek. Minden, amit erőltetünk, az hibázáshoz vezethet, minek következményeként a bolygó irányváltása után kénytelenek leszünk visszatekinteni és kijavítani az elkövetett hibákat. Tehát erőlködésünkkel fölösleges munkát adhatunk magunknak.
De mivel minden értünk van és nem ellenünk, ezért, ha az ember tudatosan készül és készen áll ezekre a váratlan helyzetekre, eseményekre lehet belőlük előnyt kovácsolni. Csak menj az áramlattal, és ne az árral szembe.
Mire érdemes akkor koncentrálni?
Leginkább a már meglévő ügyeinkre figyeljünk, a hibajavításokra, problémamegoldásokra, amikre eddig nem volt időnk, vagy halogattuk.
Ilyenkor minden lelassul, ha nem állunk ellen az energiáknak, rendet rakhatunk életterületeinken. Időt kapunk arra, hogy átgondoljuk ügyeinket, lehetőségeinket, az életünk eseményeit. Amennyiben elégedetlenek vagytok munkahelyetekkel, ne most akarjatok változtatni. Ilyenkor a munkahely váltás sem javallott, anélkül semmiképp, hogy átgondolnátok mi is a valós oka elégedetlenségeteknek. Ha ezt nem teszitek meg, akkor az új helyen ugyanazokkal a problémákkal fogtok szembesülni.
Érdemes felülvizsgálni gondolati mintáitokat.
A szülői mintákat, társadalmi meggyőződéseket, amiket gyermekkorunkban tanultunk. Retrográd szakaszban könnyebben ráláthattok azokra, amik nem benneteket szolgálnak, és javíthattok rajtuk. Érdemes azt is megvizsgálni milyen elképzelések ellen tiltakoztok zsigerből?
Ezekben mind tudok segíteni az egyéni konzultációk alkalmával, mögé nézni, mélyebbre tekinteni és feloldani a régmúlt energetikai mintáit.
Az élet ilyenkor visszahoz régi, le nem zárt ügyeket (lezártnak hitt ügyek is kiújulhatnak). Az elvarratlan szálakat most átgondolhatod, más szemszögből megvizsgálva nagyon fontos dolgokat fogsz megérteni és most végre valóban mindenki számára megnyugtatóan megoldódhatnak.
Nehézségek a kommunikációban, és a kommunikációs eszközök működésében.
A Merkúr bolygó „hátráló” mozgásának hatása a kommunikációban is megjelenik, ezért törekedjetek arra, hogy ne akarjátok senkire ráerőltetni saját elképzeléseteket. A másik probléma lehet, hogy saját gondolataitokat erőltetve, elbeszélhettek egymás mellett, vagy félreérthetitek egymást.
Lehetnek gondok pl. a telefonnal, internettel. De ezek sose véletlenszerű meghibásodások, hanem mindig jelet is közvetítenek felénk, lehet, hogy egy kicsit el kell csendesedni, befelé figyelni. A kommunikációs eszközökön kívül meghibásodhatnak más műszaki cikkeink is és az autónkkal is lehetnek problémák, ha elhanyagoltuk karbantartását.
Emellett a döntések is hátráltatva vannak, ahogy ügyeink intézésében is lassúságot tapasztalhatunk.
Lakásvásárlást, nagy beruházást, hitelfelvételt ne erre az időszakra tervezzetek.
A retrográd Merkúr időszaka nem túl kedvező szerződések kötésére, így ha jövőbeli terveitekhez valamilyen nagy értékű dolgot szeretnétek megszerezni, ne most tegyétek meg! A szerződésben nem biztos, hogy észrevesztek mindent, és akár belemásztok egy olyan hitelbe, aminek aztán évekig nyögitek a részleteit.
Érdemes kivárni a hátráló szakasz végét és csak utána dönteni a beruházás szükségességéről. Az anyagi lehetőségeiteket, és az igényeteket, mennyire kompatibilisek egymással? Az amit a retrográd szakaszban nagyon kedvezőnek gondoltok, egyáltalán nem biztos, hogy az is.
Ez a mostani időszak augusztus közepéig tart, de az utóárnyék is számít, így szeptember 2-ra múlik el teljesen ez a hatás.