Mostanában többször hallottam, hogy merjünk hibázni!

Na tessék, nem kellett többször elmondani. Hibáztam. Na nem eget rengetőt, de azért mégis elég bosszantó hatása volt. Meddig? Negyed óra? Lehet 20 perc is volt.

Ugyanakkor ebben az apró hülyeségben annyi tanítás volt.
És mennyivel jobb egy ilyen apró hülyeségből tanulni, mint nagy arcra esésekből?

Tulajdonképpen mi is történt?

Megírtam itt a facebookon egy cikket, amit postoltam. Beillesztettem hozzá egy képet is, majd rájöttem, hogy a kép ugyan kapcsolódik a témához, mégsem teljesen asszociál arra, amiről írtam.
Tekintettel arra, hogy folyamatosan a tökéletesre törekszem, ezért gondoltam gyorsan lecserélem a képet.
De mivel a facebook ilyen ravaszul működik, hogy ha képet letörölsz, akkor a bejegyzést is törli. Így a tökéletességre való törekvésem és figyelmetlenségem áldozata lettem – se fotó, se írás.

Két dolgot is tanultam ebből az esetből.
Első: lazítok és kiteszem amit megírtam úgy, ahogy van.
Majd maximum később visszamegyek és javítom. Nem rögtön, de a görcsölést elengedem róla, hogy tökéleteset akarjak alkotni – úgy is lehet hibát találni mindenben, mert “aki keres, az talál”. És ha esetleg mégis tökéletes volna az az adott dolog – lehet az akár egy márványszobor is – mindenkinek akkor se fog tetszeni. Ez benne a csodaszép!

Mint ahogy nem mindenkinek ugyanaz a nő vagy férfi tetszik, nem ugyanaz az autó és nem akar mindenki Hawaiion sem élni.
Na persze azért az igényességemet megtartom és igyekszem fejleszteni tovább.

Második tanulság: ez sokkal prózaibb. „Figyelj oda!”
Szóval tanít megint az élet arra, hogy a jelenben legyek és figyeljek oda arra, amit csinálok. Kapkodás nélkül, egyszerűen csak figyelmesen, előre gondolkodva és mielőtt lenyomom az entert, gondoljam át még egyszer, hogy mit csinálok.
Ugyan szerettem gyerekkoromban barkácsolni és fával dolgozni, lehet jobb, hogy nem mentem asztalosnak, mert ha ott tanított volna az élet a figyelemre, a jelenlétre, akkor lehet egy-két ujjam bánja.
Ugyanakkor volt olyan eset, amikor motoros láncfűrésszel fát vágtam alpintechnikás favágó csoporttal. Kaptam egy 10 perces folyamat és munkavédelmi oktatást, majd elmondták, hogy ez a világon a második legveszélyesebb foglalkozás.
Szerintetek mennyire voltam a jelenben?
Hát azt hiszem se előtte, se utána még annyira nem sikerült a jelenben lennem ilyen sok időt egyben, mint azon a napon.
Ezt aztán többen meg is jegyezték, kaptam elismerést, hogy „ó, mennyire jól csináltad!” és társai. Szóval megy ez nekem, csak legyen elég motiváció!

Megosztom
Share on Facebook
Facebook