Na ez aztán egy jó nehezen definiálható fogalom.

(Egyfajta gondviselésben való hitre gondolok itt, nem a tudatalatti hiedelmekre.)

Alapvetően nevezhetjük Létezőnek, Istennek, Forrásnak, Teremtőnek, Egynek, Univerzumnak, kvantum térnek, vagy nevesíthetjük: Jahve, Allah, Jezus, Ksirna, Buddha – nem ez számít.
Kérdés hogyan gondolkodsz. Van vagy nincs?

A legnagyobb probléma ott van, amikor valaki senkiben nem hisz. Bár szerintem ilyen nincs, mert valamiben akkor is hisz, csak azt meg nem tudja esetleg megfogalmazni.

Két magzat beszélget az anyaméhben:

– Te hiszel a születés utáni életben?
– Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami azután következik.
– Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal eszünk.
– Hát ez ostobaság! Még hogy lábon járni! És szájjal enni! Nevetséges, hiszen mi a köldökzsinórunkon keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór túlságosan rövid.
– De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
– De hát onnan még soha nem tért vissza senki! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
– Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de minden – esetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
– A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
– Hát mindenütt. Körülöttünk. Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
– Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
– No de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk…

Megosztom
Share on Facebook
Facebook