Bármi is legyen az a dolog, ami foglalkoztat téged, van rá megoldás is.

 

Mindig megkapjuk a feladatunkhoz, a feladat megoldásához szükséges eszközöket is. Mindig. Ott van benned, ott van körülötted, és ha a megoldásra figyelsz a probléma helyett, meg is találod és képes vagy meg is oldani. Megy ez egyedül is – talán hosszabb az út és fárasztóbb, mint segítséggel, de hát ezért vannak a segítők, coachok – akár mint én is – hogy segítsünk neked.

 

 

Legtöbbször kitalálni azt, amit is szeretnél vagy több dolog közül kiválasztani az igazán megfelelőt, kihívás. Meghozni a döntést és elköteleződni mellette, “beállni mögé” – még nehezebb feladat, mint maga a döntés.

Elindulsz az úton és szembetalálod magad különböző kihívásokkal, amelyekre nem számítottál, amikor döntöttél és elindultál a célod / vágyad felé vezető úton. Pedig ez törvényszerű. Ahogyan növeled a célt, úgy nőni fognak az akadályok is.

Ilyenkor nagyon hasznos, ha valaki ott van melletted, fogja a kezed, átsegít az akadályokon, és nem hagyja, hogy feladd! Az élsportolóknak is van edzője. Mindnek…

Ezért hatékonyabb egy tematikus folyamat, mint egy-egy a hoc alkalom a téma mentén. Ugyanakkor természetesen olykor előfordul az is, hogy egy-egy alkalom, egy-egy felismerés vagy felülírt hitrendszer képes hozni extra változásokat és eredményeket.

Ebben hiszek, és ezért foglalkozom annyit azzal, hogy keresem a leghatékonyabb eszközöket saját magam és mások életminőségének javítására, céljainak elérésére.

 

Konzultáció díja: 25.000 Ft

(alkalmanként 60-75 perc)
Személyesen vagy online!

Bejelentkezés: +3670-605-7555 vagy info@spritaulcoach.hu 

továbbá facebook messenger, Viber, Whatsapp, Skype…