Szerző: Petróczy Gábor Balázs

Mostanában többször hallottam, hogy merjünk hibázni! Na tessék, nem kellett többször elmondani. Hibáztam. Na nem eget rengetőt, de azért mégis elég bosszantó hatása volt. Meddig? Negyed óra? Lehet 20 perc is volt. Ugyanakkor ebben az apró hülyeségben annyi tanítás volt. És mennyivel jobb egy ilyen apró hülyeségből tanulni, mint nagy arcra esésekből? Tulajdonképpen mi is történt? Megírtam itt a facebookon egy cikket, amit postoltam. Beillesztettem hozzá egy képet is, majd rájöttem, hogy a kép ugyan kapcsolódik a témához, mégsem teljesen asszociál arra, amiről írtam. Tekintettel arra, hogy folyamatosan a tökéletesre törekszem, ezért gondoltam gyorsan lecserélem a képet. De mivel a facebook ilyen ravaszul működik, hogy ha képet letörölsz, akkor a bejegyzést is törli. Így a tökéletességre való törekvésem és figyelmetlenségem áldozata lettem - se fotó, se írás. Két dolgot is tanultam ebből az esetből. Első: lazítok és kiteszem amit megírtam úgy, ahogy van. Majd maximum később visszamegyek és javítom. Nem rögtön, de a görcsölést elengedem róla, hogy tökéleteset akarjak alkotni - úgy is lehet hibát találni mindenben, mert "aki keres,...

Mi a baj a szokásokkal? Hát kb. annyi, mint a vízzel. Mi van? Hogy jön ez most ide? Milyen víz? Hozhattam volna más szemléltető eszközt is, de éppen ez jutott eszembe. Szóval, önmagában semmivel sincsen gond, sőt! A víz nélkülözhetetlen az életünkben. Életünk részét képezi, az élet alapja. Ugyanakkor bizonyos esetekben tud aztán kártékony is lenni és pusztítani. Lásd cunami. Na és itt van a kapcsolódás. A szokás sem jó vagy rossz önmagában, de megkerülhetetlen, életünk részét képezi, szokások szerint élünk. „A szokásaink rabjai vagyunk.” És ha ez így van, akkor bizony nagyon oda kell figyelnünk mit csinálunk. Nyilván vannak szokások, amelyek egyértelműen rosszak és mindenkinek szemet szúr, mint pl. a körömrágás. Hiába mondják a szülők a gyereknek, hogy „ne rágd a körmöd kislányom!”, ha egyszer a gyerek valamiért csinálja és az az ok nincs se felderítve, se megszüntetve. Ugyanakkor vannak olyan szokásaink is, amelyek nem ennyire nyilvánvalóak, még csak tudatában sem vagyunk, hogy ez a szokásunk, pedig mennyire árt nekünk vagy éppen mennyi mindent köszönhetünk neki. A szokásokat...

Pénz vs. spiritualitás Mintha a kettő kizárná egymást. Pedig nem. Viszont van annyi hitrendszer erről a kettőről és ezek kapcsolatáról, hogy sokaknak az a feltételezése, hiedelme, hogy igen, kizárja az egyik a másikat. Nyilván nagyon sok oldalról meg lehet ezt közelíteni és részben voltak/vannak eszmék, melyekkel valóban nem egyezik, de ez nem kizárólagos. Ide tartoznak például bizonyos vallások szerzetesei, akik konkrét meghatározott céllal mondanak le az anyagi javakról és teljes figyelmükkel fordulnak a szellemi dolgok felé. Mindig lesznek valószínűleg akik a szélsőségeket és a határokat keresik, de többnyire a nagy tanítók/guruk/mesterek/avatárák nem ezt tanítják. Buddha is miután megtapasztalta a szélsőségeket, felismerte a lantművész tanításában, hogy a helyes középút a megoldás, nem túl feszes, nem túl laza. És ez mindenre vonatkoztatható. Ez a spirituális borotvaél – vékony mezsgye, nem egyszerű járni rajta, ellenben minden kétséget kizáróan előrefele vezet. Bizonyos keresztény tanításokat félremagyaráztak, és úgy tálalták sok esetben, ahogy az egyháznak érdekében állt. Pedig, ha jobban belegondolunk, az egyház szedte az első adót tized formájában. Azt a sok...

Valóban? Én ezzel vitatkozom. Igenis ábrándozzál! Merj álmodni! Legyenek vágyaid, legyenek álmaid! És persze aztán tegyél lépéseket a megvalósításuk felé. A vágyaink hajtanak minket előre, a céljaink elérése felé. Ellenben, ha nem engedjük meg magunknak, hogy „visszamenjünk gyerekbe” és szabadon álmodozzunk, korlátok nélkül, akkor korlátokat szabunk saját magunk teremtő erejének. Az Univerzum teremtő energiái végtelenek. Viszont csak addig vagyunk képesek teremteni a valóságunkat, ameddig mi magunk elhisszük. Így magunk korlátozzuk saját magunkat teremtéseinkben, főként a különböző múltból eredő programozások által. Amennyiben sikerül feloldani a limitáló tudatalatti hitrendszereket, és még kérjük az Égiek segítségét is (akik alapvetően nem avatkoznak bele az életünkbe maguktól, csak ha kérjük őket) akkor megsegítenek. Amíg viszont képtelenek vagyunk befogadni égi segítséget a korlátozó paradigmáink miatt és mi magunk nem tesszük meg itt a fizikai síkon a lépéseket, addig mire is számítunk, mit is várunk? Mindenkit bíztatok arra merjen álmodni, álmodozni, ábrándozni, aztán cselekedni és kérni! És ha szükségét érzed, hogy az úton valaki melletted legyen, hogy biztonságban érezd magad, akivel meg tudod beszélni útközben...

Mai napra ezt hozta az élet, mivel magam is dilemmáztam délelőtt egy dolgon erősen, majd az egyik ügyfelemnek ugyanez volt a témája. Pontosabban végül ide lyukadtunk ki. Valójában amit megnevezett problémának nem is a probléma maga. A probléma gyökere a döntés hiánya, az elhatározás, elköteleződés hiánya volt. Márpedig, mint tudjuk „nincs kedvező széljárás annak a hajónak, amelyik nem tudja melyik kikötőbe tart”. Vajon van-e rossz döntés? Az igazság az, hogy még egy rossz döntés is jobb a nem döntésnél. Persze sokkal jobb rögtön a legjobb döntést meghozni, sokszor viszont nem látjuk az erdőtől a fát. A sok lehetőség közül melyik is az, amit igazából akarunk. És mivel saját vakfoltjainkra nehezen látunk rá egyedül, a környezetünk jellemzően a saját látásmódját akarja ránk tukmálni, így sokszor valóban nem egyszerű priorizálni a lehetőségek között. Egy rövid segítség a döntéshozatalhoz: 1. írd fel egy papírra a lehetőségeket 2. vedd egyesével magad elé őket és érezz bele, éld magad bele a helyzetbe, ha ezt választod, annak mik a következményei és milyen érzések párosulnak...

A bizalom és a biztonság együtt kéz a kézben járó fogalmak. Ezek a Maslow piramis alján helyet foglaló minőségek, az emberek alapvető szükségletei. Ugyan Abraham Maslow a fiziológiai szükségleteket tette legalulra és fölé helyezte ezt a minőséget, a biztonságot. Ám ha jobban belegondolunk a biztonságérzet annyira alapvető emberi szükséglet, az erre irányuló törekvésünk annyira erős, hogy ez az érzés nélkül lehet élni, de az ilyen élet valójában nem élet. Ha nincs meg a biztonságérzetünk, akkor annak hiányállapota van. Vagyis mit érzünk akkor? Félelmet. Ekkor félelemben élünk. A fél-elem az ugye nem egész, így az egész-séget sem tudjuk megélni. Ez így egyre rosszabb. Ez nem az az élet, amit élni érdemes. Nem azért születtünk le ide a Földre, hogy bizonytalanságban és félelemben éljünk. Senki sem. Ha valaki hosszan van ebben a hiányállapotban, a biztonságérzet hiányában, akkor bizony egyre jobban tudnak eluralkodni rajta a félelmek. És ez ugyebár kapcsolódik több mindenhez, úgy a bizalomhoz is. Aki fél, az hogyan képes megbízni valakiben? Milyen életminőséget...

Kinek mit jelent ez a szó? Általában sötét órákban jut eszünkbe. Vagy úgy, hogy már azt érezzük minden elhagyott minket, és már az utolsó dolog, amibe még kapaszkodhatunk az a remény. Van is a mondás: „A remény hal meg utoljára.” Szóval ez valami nagyon mély dolog, amibe még kapaszkodni tudunk nehéz helyzetekben. Vagy amikor teljesen kilátástalan helyzetbe kerülünk és mint a sötét pincébe egy fénysugár behatol, érezhetünk valamit, amikor a remény sugara megérint minket. Voltál-e már ilyen helyzetben? Érezted-e, hogy önhibádból vagy látszólag tőled teljesen függetlenül úgy csaptak össze feletted a „hullámok”, hogy azt érezted itt vége van mindennek? És megérezted-e akkor az isteni gondviselést, megláttad-e a sötét órában a remény sugarát? Kíváncsi volnék a történetedre, ha gondolod oszd meg itt az oldalon vagy privát üzenetben. Nekem volt szerencsém megtapasztalni. Szerencse-e ez? Így visszatekintve annak gondolom. Akkor benne lenni, mindent gondoltam csak éppen szerencsésnek nem éreztem magam. Mi ebben a pozitívum? Hát maga a tapasztalás. Az isteni gondviselés megtapasztalása, hogy van tovább. Megoldódik. Minden képes nagyszerűen megoldódni. (Persze...

Nem csak az üzleti életben fontos... Tudod-e, hogy mit akarsz elérni? Tudod azt, hogy hogyan fogsz odajutni? Mit kell tenned a célod eléréséhez lépésről lépésre? Megvannak a fizikai síkon a szükséges lépések, amelyek megtétele nélkül nem fogunk egyről a kettőre jutni. És vannak/lesznek felmerülő belső akadályok, amelyeket le kell küzdeni a cél elérése felé vezető úton. Van, ami kiszámítható, van ami nem. De ha előre megtervezzük a célhoz vezető utat és azokat a mérföldköveket és apróbb lépéseket, amelyeket meg kell tennünk, sokkal eredményesebben és hatékonyabban fogunk tudni haladni, mintha csak hűbelebalázs módjára kezdünk neki valaminek. Mint a legtöbb mindent, ezt is könnyebb segítséggel megoldani, mint egyedül. Ha van melletted valaki, aki kérdez, számon kér, visszajelez, végigkísér – az eredményesség hatásfoka még magasabb. A cél elérése könnyebb, magabiztosabban vagy képes a felmerülő kihívásokat megoldani, mert felkészülten várod azokat és nem érnek váratlanul....

Hányszor van az, hogy valamit tudom, hogy meg kellene tennem, de valahogy nem jön össze. Ilyenkor kiderül mennyire skizofrén az ember. A belső párbeszéd, amit önmagunkkal folytatunk: egyik énünk mondja, hogy cselekedj, a másik azt, hogy várj. Van egy mondás: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Halaszd holnaputánra, addigra lehet, hogy megoldódik magától. Vannak isteni időzítések, amikor egyszerűen ki kell várni és az alkalmas időben lépni. Ha sürgetjük a dolgokat, azzal magunk ellen teszünk. Van, amikor pedig nem tűr halasztást egy dolog. Akkor és ott kell cselekedni vagy a lehetőség elúszik, mint a hajó a vízen, aztán integethetünk utána. Na de mikor tudjuk mikor melyik megoldás a helyes? Ez sajnos általában pont ellenkező azzal, ahogyan szeretnénk. Szóval, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülsz és az a gondolatod, hogy cselekedni kellene, de nehezedre esik, akkor nagy a valószínűsége, hogy valóban cselekedni kellene. Amennyiben viszont az az érzés jön egy helyzet kapcsán, hogy türelmetlenül várod, hogy cselekedj, akkor meg valószínűleg éppen ki kellene várnod, hogy a türelem erényét gyakorolhasd....

Na ez aztán egy jó nehezen definiálható fogalom. (Egyfajta gondviselésben való hitre gondolok itt, nem a tudatalatti hiedelmekre.) Alapvetően nevezhetjük Létezőnek, Istennek, Forrásnak, Teremtőnek, Egynek, Univerzumnak, kvantum térnek, vagy nevesíthetjük: Jahve, Allah, Jezus, Ksirna, Buddha – nem ez számít. Kérdés hogyan gondolkodsz. Van vagy nincs? A legnagyobb probléma ott van, amikor valaki senkiben nem hisz. Bár szerintem ilyen nincs, mert valamiben akkor is hisz, csak azt meg nem tudja esetleg megfogalmazni. Két magzat beszélget az anyaméhben: – Te hiszel a születés utáni életben? – Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami azután következik. – Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? – Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal eszünk. – Hát ez ostobaság! Még hogy lábon járni! És szájjal enni! Nevetséges, hiszen mi a köldökzsinórunkon keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a...